Hőmérséklet

Mi ebben az IKT? (kulcsszavak)

órai internet használat, órai okostelefon használat,  Socrative, Quizlet

Az óra elején volt egy rövid Socrative teszt az előző órai – napsugárzás – anyagból. 

Az új anyag előtt átismételtük az időjárási és éghajlati elemeket, mármint a csak a fogalmakat (napsugárzás, hőmérséklet, légnyomás, szél, páratartalom, csapadék). Szeretem, ha ezt tudják sorban, mert így tartom logikusnak és ez a tárgyalásunk sorrendje is, nem a tankönyvi.

A hőmérséklet anyagban sok a fogalom, de többségében nem újak, mert 7-8-ban tanultuk, használtuk ezeket. Most is gyakorlati feladatot terveztem hozzá. Egy prezentációt kivetítettem és azt kértem, hogy ha nem értik a fogalmat, keressék meg a könyvben, értelmezzék a definíciót és az alapján számolják ki az értékeket (lásd a prezentációban). 

Közvetlen link a prezentációhoz

Párokban dolgoztak, de most kihagytam a játékos párszervezőt, hogy takarékoskodjak az idővel, mert az óra végére játékot is terveztem. Nagyjából az ülésrend szerint ültek, csak néhányukat ültettem át gyorsan, hogy meglegyenek a párok.

Amikor elkészült a megoldás, ellenőriztük és megbeszéltük, bár sok trükk nincs benne. A hőingás számítást szokták néha elrontani, ha a legkisebb érték negatív, és a pozitív és negatív érték különbségét /pl. +20-(-2)/ rosszul értelmezik. 

A második feladat előtt meghatároztuk az izoterma fogalmát és az értékek helyes leolvasását. Ezután kértem az ehhez kapcsolódó feladatokat (lásd a prezentációban). Amikor kész lett, ezeket is megbeszéltük.

Az óra utolsó harmadában a fogalmakat Quizlet Live játékkal gyakoroltuk. (A link a Quizlet gyakorló oldalára mutat, a Live játékot csak legalább 6 bejelentkezett játékossal lehet játszani). A játékhoz legalább 12 fogalompár kell. Próbáltam röviden fogalmazni, hogy a telefon jól elférjenek a meghatározások, de néhány hosszabb is belekerült – csak így lett meg a 12. A gyerekek nem panaszkodtak, hogy túl hosszú, nem lehet elolvasni stb. (szoktak, ha van valami hiba). Mivel az óra elején gyorsan dolgoztak, több menet is belefért, még a csoportokat is tudtam keverni. A menetek között adtam néhány tanácsot. Pl. nem kell minden fogalmat kikeresni a könyvből/füzetből, ha a hőingást vagy a középhőmérsékletet egy példán érti, a többit (napi, havi, évi) is ki tudja találni. Látszott, hogy értik, mert a játék úgy is jól ment, hogy a fogalmak egy része ténylegesen nem hangzott el órán.

Házi feladatnak a fogalmakat kértem a Mozaik könyvből (amiket most gyakoroltunk) és a hozzá kapcsolódó munkafüzeti feladatot (Mozaik, 43/6,7).

Alkalmazások, programok

Socrative
Quizlet