Teamup vs TeamWorkTool

Ma az Innovatív Pedagógus Konferencián beszélgettem egy tanárnővel, akinek a kérdéséből kiderült, hogy nem egyértelmű, mennyiben más a TeamWorkTool alkalmazásunk (amit Mihályi Barnabással fejlesztünk) a Teamup-pal összehasonlítva. De ő legalább ismeri mind a két programot. 🙂

Mostanában egyre nagyobb hangsúlyt fektetek a pár- és csoportmunkára. Órai munkát leginkább párban, a projekteket 3-4 fős csoportokban végezzük. A projektekhez – mivel azokat jellemzően több órán (mármint tanítási órán, tehát több héten) keresztül végezzük – beszervezzük a projekt első óráján hiányzókat is. Erre az esetre jobb a Teamup. Ebben az alkalmazásban fel kell vinni a teljes osztálynévsort, megadni a csoport nagyságát és a teljes felvitt névsorból létrehozza a csoportokat. Egyik hátránya, hogy nem lehet megadni a csoportok számát, csak a csoportok nagyságát, tehát ha a témák számának megfelelő csoportszámot akarok, akkor előre próbálgatni vagy számolgatni kell, hogy hogyan osztja el a program az osztályt. A másik hátránya, hogy órai munkára nem praktikus, mert a hiányzókat nem lehet tudni előre, ezért ha ezt akarjuk használni, az óra elején bele kell szerkeszteni, ami nem igazán szerencsés megoldás. Itt jön a képbe a mi kis TeamWorkTool-unk. Ehhez nem kell felvinni semmi adatot, csak wifi (internet kapcsolat) és fejenként okoseszköz szükséges (de PC-ről, laptopról is működik). A program a megadott csoportlétszámot vagy a megadott csoportszámot is létre tudja hozni és csak az online bejelentkezett diákokkal dolgozik. A használata néhány alkalom után rutinná válik és nem tart tovább egy-két percnél.

teamworktool

Így néz ki egy csoportsorsolás a program felületén. A gyerekek a telefonra is megkapják, hogy ki a párjuk illetve kivel vannak egy csoportban.

Az órai megosztást (mint minden más program esetében) linkkel (pl. a Facebook csoportban) és QR kóddal szoktam megoldani. A QR-kód tűnik stabilabbnak, a Facebook-os link néhány esetben nem működik jól. Ha valaki rendszeresen használja és előfordul a Facebook-os hiba, érdemes a gyerekeknek javasolni, hogy mentsék el a telefon képernyőjére a linket, vagy adják hozzá a kedvencekhez, vagy ha használnak valamilyen linkmegosztót akkor oda is vegyék fel, vagy a böngésző előzményeiben is meg lehet keresni.

teamworktool

A TeamWorkTool QR kódja

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s