Dolgozat Redmentával

Mi ebben az IKT? (kulcsszavak)

órai okostelefon használat, órai internet használat, Redmenta

Ez a bejegyzés arról szól, hogy mi hogyan írjuk a dolgozatokat Redmentával. Nem egy konkrét téma dolgozata – bár az is lehetne – hanem az eddigi tapasztalataim összegzése. A leírtak a poszt időpontjában érvényesek, idővel ezek – pl. a program változása miatt – aktualitásukat veszthetik. A Redmenta (és a Socrative ) használatának tapasztalatairól itt is írtam.

Röviden a lényeg

A dolgozat megkezdése előtt, együtt az osztállyal:
 – felhívom a figyelmet, hogy melyiket tesztet kell kitölteni, (“dolgozat” a teszt nevének a vége)
 – beállítom a csoporttal való megosztást (és csak nekik), 
 – beállítom a kitöltési beállításokat és ehhez
 – megbeszélem az osztállyal, hogy mennyi idő lesz a tesztre,
 – a kitöltést az óra végéig el lehet kezdeni, de megkérem, hogy ne halogassák (késők vagy egyéb technikai okok miatt),
 – két kitöltést állítok be a biztonság kedvéért, de szólok, hogy csak egy kitöltés jár (technikai okból, a biztonság kedvéért),
– ha vannak képek a tesztben (főleg ha valaki papír alapú tesztet választott) elindítom a végtelenített prezentációt a képanyaggal,

 – szólok, hogy mondani fogom, amikor a végéhez közeledik a kitöltési idő, hogy ne a rendszer zárja le a tesztet, hanem ők küldjék be és akkor be kell küldeni.


Bővebben

Alap
Minden diák legyen regisztrálva és belépve a Redmenta osztálycsoportba. Ezt legkésőbb a dolgozat előtti gyakorló órán ellenőrzöm.

Gyakorlás a dolgozatra
A gyakorló teszteket újabban az osztály Redmenta csoportjában osztom meg és csak ott teszem elérhetővé (nem direktcímmel). Ennek okai a következők.
Az összefoglaló órán egyszer megcsináljuk a gyakorló tesztet és már akkor kérem, hogy próbálják rendesen végig csinálni, szánjanak rá 10-15 percet, ne küldjék be egyből, hogy lássák a jó megoldásokat. Ezt nem mindenki érti vagy szereti, nem szívesen szembesül az esetleges rossz eredménnyel, hiába mondom, hogy tisztában vagyok azzal, hogy egy anyagrész végén, előzetes készülés nélkül nem lesz hibátlan és ez engem nem is zavar. Az viszont zavar, ha 10 másodperc után 0%-kal beküldi, hogy lássa a jó válaszokat. Ezt a problémát az eredmény láthatóságának korlátozásával is lehetne orvosolni, de így a rendesen gyakorlókat hátráltatnám. Természetesen jó megoldás erre a problémára a jó eredmény jutalmazása. Ilyenkor kevésbé szigorú ponthatárokat érdemes beállítani.
Jó érzés látni és hallani, hogy “megcsináltam háromszor, négyszer és egyre jobb lett az eredmény”. A többségnek szerencsére ilyen a hozzáállása.
Az osztálycsoportban való megosztással az otthoni gyakorlást is figyelemmel lehet kísérni.

A másik ok, amiért sokat használom a csoportot (a direktcím rovására), hogy gyakorolják a belépést. Többeknek nem egyszerű megjegyezni a belépés folyamatát, vagy a saját jelszavukat. Jelszót egyébként a rutinosak egy perc alatt tudnak újat kérni, akár órán megcsinálják – a rendszer felajánlja a lehetőséget, rossz jelszó megadásakor. Van aki azt sem tudja, hogy már regisztrált vagy belépett a csoportba és újra kezdi az egészet. Ha én is figyelmetlen vagyok, előfordul, hogy még egyszer felveszem és kétszer lesz bent a csoportban. Ekkor meg azt kell kideríteni, hogy melyik az “igazi” felhasználó.

A kitöltési idő beállítása
A kitöltési időt a következő módon szoktam megállapítani. Megnézem a gyakorló tesztekhez szükséges időt. (A dolgozat vagy ugyanannyi pontos, vagy kevesebb, mint a gyakorló.) A 95-100% körüli eredményeket nézem és persze megpróbálom “kitalálni”, hogy ki volt az, aki nem ment el közben vacsorázni stb. Ha nincsenek ilyen támpontjaim, akkor a saját (normális tempójú) kitöltési időmet megszorzom kettővel. És a legfontosabb, hogy a dolgozat előtt az osztállyal megbeszéljük, hogy mennyi legyen az az idő, amit beállítok. Nem engedek a felesleges időhúzási tippeknek, de azért kell elég időt adni, mert otthon inkább gépen gyakorolnak, amin könnyebben kezelhető a felület.
Meg szoktam kérni az osztályt, hogy amikor beállítottam a dolgozatot és el lehet kezdeni, akkor kezdjék is el. A hátra lévő idő – amit az oldal alján látnak – ugyanis nem mindig helyes, ezért előfordulhat, hogy valaki tovább tud dolgozni és ez nem igazságos a többiekkel szemben. Illetve azért is kell figyelni az időre, hogy ha jól működik az időzítő, akkor ne szakadjon meg a munkájuk emiatt. Ez nem nagyon szokott előfordulni, aki gyakorolt, annak jóval kevesebb idő elég, mint amiben megegyezünk. A kitöltési idő végéhez közeledve szólni is szoktam, hogy figyeljenek az időre.
A kitöltési idő megfelelő beállítása azért is fontos, mert – és ezt is meg szoktam mondani – egyfajta biztosíték, hogy a dolgozat írással foglalkozik, nem próbál más forrásból információt szerezni. Annak is meg van az ideje – a többi posztban írok erről – de ez a dolgozat nem erről szól. Ezt igyekszem úgy előadni, hogy nem a bizalmatlanság a fő mondanivalóm, csak mégis érezzék, hogy nem most jöttem a falvédőről.
A kitöltés elkezdését érdemes nyitva hagyni az egész órára pl. azért, mert befuthat késő, aki még elkezdené. Volt már olyan hiba is, hogy valakit kidobott a rendszer és nem engedte vissza, mert az elkezdési időn túl voltunk. (Bár elvileg a folytatásnak működnie kellett volna.)
Arra is érdemes gondolni, hogy aki hamar készen van, tudjon valamit csinálni, miután megnézte az eredményét. Persze nélkülem se unatkozna, de ezekre a helyzetekre topográfia feladatokkal szoktam készülni (Purposegames), amit sosem lehet eleget gyakorolni.

Menet közben nem szívesen nyúlok a feladatlaphoz, nehogy bekavarjon a kitöltésbe.

A dolgozat után
Amikor lejárt az idő és beküldték a tesztet, mindenkinek a nevét fel szoktam olvasni, hogy kitől érkezett be a megoldás (az eredményt nem). Néha előfordul, hogy a diák valami hibát tapasztal, úgy látja, hogy nem tudta elküldeni a tesztet, pedig én látom. Ilyenkor az adott tesztnél a “kitöltések” menüpontban meg tudja nézni (ha bejelentkezve dolgozott).
Hiba esetén megbeszéljük, hogy hogyan tovább. Bár előre ki lehetett választani a dolgozatírás módját (papír vagy elektronikus), nem akarom, hogy bárki úgy érezze, hogy valami nem úgy történt, ahogy ő elképzelte. Ez főleg addig fontos, amíg megszokják az elektronikus rendszert.
Amíg mindenki meg nem írta a dolgozatot, nem érdemes a megosztást megszüntetni, mert akkor nem látjuk a listát, hogy az osztályból ki írta meg és ki nem (csak a többi felhasználó közé ömlesztve).

Képek, térképek
Akinek bármilyen problémája van az elektronikus változattal, választhatja, hogy  a nyomtatott verziót írja meg. Nem gyakran, de előfordul. Nyomtatásban a képek, térképek nagyon kicsik, a szöveges információ a képeken olvashatatlan. Ennek a kiküszöbölésére egy végtelenített prezentációban kivetítem a dolgozat képanyagát. A nyomtatott képek kb. arra jók, hogy a diák be tudja azonosítani, hogy melyik kép melyik feladathoz tartozik és azzal foglalkozik, ahol épp a prezentáció tart. 1 perces időzítéssel elégedettek voltak, bár ez nyilván a feladattól függ. Ha mégis lemarad, akkor úgy is újra indul a végén, addig meg a többi feladatot csinálja. A kivetített képeket a telefonosok is szokták használni, mert kényelmesebb, mint nagyítgatni.

Sorrend és párosítós feladat
Érdemes figyelni arra, hogy ne legyen túl hosszú egy feladat, mert “kilóg a telefonból”. A gyakorlás során meg szoktam kérdezni, hogy volt-e kényelmetlen feladat és átszerkesztem, törlök belőle, vagy ketté bontom a dolgozatra.
A sorba rendezős feladatnál, ha a program véletlenül eleve a helyes sorrendet dobja, akkor a diáknak kell egy oda-vissza cserét csinálni (tehát elrontani aztán meg kijavítani), mert különben a rendszer megoldatlannak látja a feladatot (hiszen nem nyúlt hozzá) és nem kap rá pontot. Ezt ugyan az ellenőrző oldalon látja, de volt már, aki mégis úgy hagyta, aztán reklamált.

Extrák
Javítási lehetőséget a tanár belátása szerint lehet adni, akár otthoni kitöltésre is. Ilyenkor az időt – megint csak közös megbeszélés alapján – lehet rövidebbre venni.
Magántanulók vagy csak sokat hiányzók szokták kérni, hogy hadd írják meg a dolgozatokat elektronikusan.
Volt olyan diák, akinek az édesanyja telefonált, hogy a gyerek készült, de orvosnál várakoznak és szeretné a gyerek megírni a dolgozatot, amíg sorra kerül. Megírta.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s